Intézetünk támogatásával új tudományos eredményeket tárt fel a papír-nyomda és csomagolóipar számára a doktorjelölt

A Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet támogatásával, sikeresen védte meg doktori disszertációját az Óbudai Egyetem Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskolájában Angeli Eliza 2023. október 17-én, Budapesten. a hallgató témavezetői Dr. Szentgyörgyvölgyi Rozália és Dr. habil. Koltai László, a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar oktatói voltak.

Angeli Eliza „Solvent retention of cellulose based packaging materials”, című disszertációja a papír és a papíralapú nyomtatott csomagolóanyagok oldószermaradék-tartalmának vizsgálatára összpontosított. A kutatási eredmények új lehetőségeket nyitnak meg a papír-nyomda és csomagolóipar számára.

A doktorjelölt a kutatás során olyan új eljárásokat dolgozott ki, amelyekkel jelentősen javítható retenció érték. Ez lehetővé teszi, hogy a papírt olyan alkalmazásokban is használják, ahol korábban nem volt alkalmas, például speciális élelmiszercsomagoláshoz.

Angeli Eliza disszertációja számos új eredményt tartalmaz, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a papír-nyomda és csomagolóipar fejlődéséhez. A kutatási eredményeket a doktorjelölt már több nemzetközi konferencián is bemutatta, és a jövőben további publikációkban fogja ismertetni.

A doktori védésen a bizottság elnöke Prof. Dr. Borsa Judit, a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar professor emeritája volt. A bizottság tagjai voltak még Prof. Dr. Böröcz Péter, a Széchenyi István Egyetem egyetemi tanára, valamint Dr. habil. Novotny Erzsébet, c. egy. docens, ANY Biztonsági Nyomda Nyrt vezetője, Prof. Dr. Juvancz Zoltán DSc ny. egyetemi tanár, Dr. Kokasné Dr. Palicska Lívia az Innovatext Textilipari Műszaki Fejlesztő és Vizsgáló Intézet Zrt. vezérigazgatója és Dr. habil Tóth Tünde a Budapesti Műszaki Egyetem docense. A titkári feladatokat Dr. Horváth Richárd egyetemi docens látta el.

A bizottság egyhangúlag elfogadta a doktorjelölt disszertációját, és a doktori fokozat odaítélését javasolta az Egyetemi Doktori Tanácsnak.

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karának Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézete elkötelezett a papír-nyomda és csomagolóipari tudományos kutatások terén. Az intézet kutatói számos olyan projekten dolgoznak, amelyek hozzájárulnak a papír-nyomda és csomagolóipar fejlődéséhez.

Az intézet kutatási területei közé tartozik a papír és a papíralapú csomagolóanyagok fejlesztése, a nyomtatás technológiája, valamint a csomagolási anyagok újrahasznosítása. Az intézet kutatói számos nemzetközileg elismert folyóiratban publikálnak, és rendszeresen részt vesznek hazai és nemzetközi konferenciákon.

Az intézet kutatói a jövőben is folytatják a kutatásaikat, és azon dolgoznak, hogy új megoldásokat találjanak a papír-nyomda és csomagolóipari ágazat számára. Ehhez a szakmai törekvéshez kapcsolódott Angeli Eliza kutatási munkája is.

Üzemlátogatás a székelyudvarhelyi Infopress Group nyomdájában

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Karának székelyudvarhelyi kihelyezett képzésén tanuló, első évfolyamos könnyűipari mérnökhallgatók október 13-án üzemlátogatáson vettek részt az Infopress Group nyomdájában. A cég a képzés egyik stratégiai partnere Székelyudvarhelyen.

A látogatás célja az volt, hogy a hallgatók megismerkedjenek a nyomdaipar korszerű technológiájával és folyamataival, és betekintést nyerjenek a modern termelő üzem logisztikai és technológiai folyamataiba.

A csoportot Szabó-Bencző László operatív igazgató fogadta, aki  bemutatta a céget és annak tevékenységét valamint a technológiai folyamatokat. Az üzemlátogatáson Balázs Zsolt negyedik évfolyamos hallgató segédkezett.

A hallgatók megtudták, hogy az Infopress Group egy több mint 25 éves múltra visszatekintő, több mint 100 főt foglalkoztató nyomdaipari vállalkozás. A cég 1990-ben jött létre, a Székelyudvarhelyen megjelenő helyi újság nyomdájaként. A következő évek során a vállalkozás fokozatosan modern nyomdává nőtte ki magát, melynek szakterülete a magazinok és a nagy példányszámú reklámkiadványok nyomtatása.

Dr. Oroszlány Gabriella a székelyudvarhelyi képzés kari koordinátora, a látogatócsoport vezetője elmondta: „A látogatás nagyon fontos lehetőség a hallgatóink számára több szempontból is. Az üzemlátogatás során a hallgatók megismerhetik az adott iparág, vagy vállalat működését. Ez segít, hogy jobban megértsék a tanultakat, és hogy jobban felkészüljenek a munkaerőpiacra, de az üzemlátogatás ösztönözheti is a hallgatókat, és segíthet nekik abban, hogy elkötelezettebben tanuljanak”.

Dr. habil. Koltai László dékán a kapcsolatépítés szempontjából értékelte a látogatást, amikor elmondta, hogy: „Nagyon hálásak vagyunk az Infopress Group-nak a lehetősségért. Kiemelt fontosságú minden ilyen alkalom, mert az üzemlátogatás során a hallgatók lehetőséget kapnak arra, hogy kapcsolatba lépjenek a szakemberekkel. Ez a kapcsolatépítés előnyös lehet a jövőbeni munkakeresés során”.

A program során a résztvevők megtekinthették a nyomda különböző részlegeit, beleértve géptermeket és a nyomdagépeket, a kötészeti üzemet és a csomagolóüzemet. A hallgatók megismerkedtek a nyomtatás folyamatával, a nyomdagépek működésével és a különböző nyomdai termékek előállításával.

A látogatás végén a hallgatók kérdéseket tehettek fel a nyomdavezetőnek és a munkatársaknak.

A programot a résztvevők nagyon pozitívan értékelték. A hallgatók úgy nyilatkoztak, hogy a látogatás során sok újat tanultak a nyomdaiparról, és hogy a látogatás hozzájárult ahhoz, hogy jobban megértsék a nyomtatási folyamatot. Az egyik hallgató úgy fogalmazott: „Nagyon érdekes volt megismerni a nyomdaipar technológiáját. Sok új dolgot tanultam. Köszönöm a lehetőséget, hogy megnézhettem a nyomdát. Nagyon hasznos volt a látogatás.

We Love Print – Sikeres szakmai előadás a nyomdaiparról a Rejtő Karon

Tóth Gábor, a Papír-és Nyomdaipari Műszaki Egyesület és az Nyomda és Papíripari Szövetség ügyvezetője nagy sikerű két részes előadást tartott az Óbudai Egyetem Rejtő Karán a magyar- és európai nyomdaipar helyzetéről és jövőjéről. A programon Tóth Gábor áttekintette a nyomdaipar jelenlegi állapotát, majd az új, innovatív technológiák szerepét és fontosságát elemezte.

A PNYME és az NYPSZ ügyvezetője az előadásában elmondta, hogy a nyomdaipar az ipar 4.0 és a digitális technológiák térhódítása miatt jelentős változásokon megy keresztül. A hagyományos nyomdai technológiák továbbra is versenyképesek a digitális megoldások mellett, de ez utóbbiak rugalmasabbá, gyorsabbá és költséghatékonyabbá teszik a nyomtatást.

Az előadó úgy fogalmazott: „A nyomdaipar egy izgalmas szakma, amely folyamatosan fejlődik. A digitális technológiák és a mesterséges intelligencia új lehetőségeket teremtenek a nyomdatermékek gyártásában és értékesítésében. A nyomdaipar jövője a digitális nyomtatásban rejlik.”

Az előadásokból a hallgatók megtudhatták, hogy a digitális nyomtatás lehetővé teszi a nyomdatermékek egyedi és személyre szabott gyártását, ami a jövőben egyre nagyobb igény lesz.  A nyomdaiparban dolgozó vállalkozásoknak alkalmazkodniuk kell ezekhez a trendekhez, hogy versenyképesek maradjanak. A nyomdai vállalkozásoknak be kell fektetniük a digitális technológiákba, hogy rugalmasabbá és gyorsabbá tegyék a nyomtatási folyamatukat. Emellett ki kell dolgozniuk egy stratégiát az egyedi és személyre szabott nyomdai termékek piacának kiszolgálására.

A nyomdaipar jövője a digitális technológiákban rejlik, de ez nem jelenti azt, hogy a hagyományos nyomdai technológiák teljesen ki fognak halni. A hagyományos nyomdai technológiák továbbra is fontos szerepet fognak játszani a nyomdaiparban, például nagy tételű nyomtatás esetén.

Az előadás részeként az ügyvezető beszámolt egy folyamatban lévő céges munkaerőigény-kutatás részeredményéről is, ami alapján elmondható, hogy a hazai nyomdaipari szereplők optimisták a jövőt illetően, valamint az is kiderült, hogy a nyomdamérnökök iránt egyre növekvő igény jelentkezik a következő 5-7 éves időszakban.

A program kapcsán Dr. habil. Koltai László a kar dékánja elmondta, hogy rendkívül fontosnak tartja a Kar, hogy a hallgatói az ipar és a  szakma kiváló ismerőitől kapjanak olyan hiteles és valós információkat, amellyel szakterületük aktuális helyzetét és várható kilátásait ismerhetik meg.

Tóth Gábor előadásai nagy sikerrel és a hallgatók aktív részvételével zajlott le az Óbudai Egyetem Rejtő Karán. A hallgatók visszajelzései alapján az előadások hasznos és informatívak voltak.

A GS1 Magyarország mesterkurzusa a Rejtő Karon

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Karának terméktervező szakos hallgatói számára tartott szakmai előadást Magyar Róbert 2023. október 4-én a GS1 Magyarország munkatársa. Az előadás egy többrészes mesterkurzus első alkalma volt. Az előadássorozat kapcsolódik a GS1 Egyetemi- és Felnőttképzési programjához is. A programon a hallgatókat a cég részéről Kecskés Katalin menedzser is köszöntötte.

A GS1 Magyarország, mint a GS1 hivatalos és kizárólagos magyarországi képviselete, fontosnak tartja a felsőoktatási intézményekkel való kapcsolatának folyamatos fejlesztését. Ennek keretében ápol évek óta szoros kapcsolatot az Óbudai Egyetem Rejtő Karával.

Magyar Róbert felsőoktatási referens az előadás elején bemutatta a GS1 Magyarországot, valamint a szervezet által nyújtott szolgáltatásokat. A GS1 Magyarország egy nonprofit szervezet, amely a kereskedelmi láncok és beszállítók közötti információcsere hatékonyságának javítását tűzte ki célul.

A szervezet által nyújtott szolgáltatások közé tartozik a globális termékazonosítók (GTIN), a logisztikai adatok egységesítése (EDI), valamint a kereskedelmi adatok elemzése.

A mesterkurzus során a hallgatók megismerhetik a szabványok szerepét a mindennapokban, az automatikus azonosítás szerepét és célját, illetve a kereskedelmi áru csomagolásán található azonosítók és jelölők rendszerét is.

Az interaktív foglalkozások során gyakorlati feladatok is segítik a téma megértését. Például egy szabvány útmutató alapján a hallgatók több példán keresztül, esetenként eldönthetik, hogy a termékre, illetve a magasabb szintű csomagolásokra kell-e új termékazonosítót képezni az adott példában érintett változás esetén.

A bemutatott témák egyre nagyobb jelentőséget kapnak a terméktervezésben is. A terméktervezés során fontos figyelembe venni a kereskedelmi szempontokat, például a termék tárolásához és szállításához szükséges logisztikai információkat, költségeket, valamint a termék fogyasztói igényeknek való megfelelését.

Az előadás során a hallgatók kérdéseket is feltehettek a GS1 munkatársainak a karrierlehetőségekről és a szakma jövőjéről.

Az első visszajelzések alapján a programot a hallgatók pozitívan értékelték, és hasznosnak találták a kapott tájékoztatásokat.

Környezetvédelmi előadás a Sturtup Plasztic Surgery programról az MKI-ben

A Rejtő Kar Médiatechnológiai Intézete elkötelezett a környezetvédelem oktatása mellett a szakmai tárgyakban is, ezért környezetvédelmi oktatási programot dolgozott ki.  Ennek részeként az intézet oktatói környezetvédelmi témákat integrálnak a szakmai órákon és környezetvédelmi szakmai előadásokat és workshopokat szerveznek. Ezek az események lehetőséget adnak a hallgatóknak arra, hogy megismerjék a szakmai környezetvédelem legújabb trendjeit és technológiáit.

Az Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet célja, hogy a hallgatói környezettudatosak legyenek szakmájukban is, és hogy képesek legyenek fenntartható megoldásokat alkalmazni a munkájuk során.

A környezetvédelmi oktatási program keretében, Prokai Piroska oktató szervezésében 2023. szeptember 19-én és 20-án Varga Tímea és Végh Alexandra tartottak angol és magyar nyelvű előadást a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Ipari Termék és formatervező csomagolástechnológus hallgatóknak a Sturtup Plasztic Surgery programról, melynek lényege a műanyag újragondolása.

A Startup Plastic Surgery program az első és egyetlen olyan startup inkubációs program Magyarországon, amely a műanyag újragondolásának kérdéskörével foglalkozik. A 4 hónapos program keretében a résztvevők többek között foglalkozhatnak a műanyag-helyettesítő termék fejlesztésére vonatkozó innovációkkal – elsősorban csomagolóanyagok területén. Megismerhetik a műanyag előállítás, újrahasznosítás, újra használat során felmerülő folyamatinnováció vagy üzleti modell innovációkat.

Az előadók kiemelték, hogy új technológiák alkalmazására is lehetőség nyílik a műanyagot felhasználó szektorokban, különös tekintettel az élelmiszeriparra és vendéglátásban.

Az program résztvevői a műanyag termékek használatával kapcsolatos fogyasztói szokások megváltoztatására vonatkozó törekvésekbe is betekinthettek.

Minőségügyi Eszközláda – Intézetünk munkatársának hiánypótló cikksorozata a Magyar Minőség folyóiratban

A minőségügyi oktatás egyre fontosabbá válik a modern világban. A globalizáció és a verseny fokozódása miatt a vállalatoknak magas minőségű termékeket és szolgáltatásokat kell nyújtaniuk, hogy sikeresek lehessenek. A minőségügyi oktatást számos formában lehet megvalósítani. A hagyományos oktatás mellett egyre elterjedtebbek a gyakorlati orientált programok és a blended learning megoldások és a szakfolyóiratokban megjelent cikkek is.

Nagyon sokan hallották már a minőségellenőrzés, a minőségbiztosítás vagy a minőségügy szavakat, de a szakembereken kívül kevesen tudják, hogy ezek nem csupán menedzsment irányzatok, hanem több száz minőségtechnika összességét is jelentik.

Az OE RKK Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet oktatója, Csiszér Tamás által a Magyar Minőség folyóiratban elindított és szerkesztett Minőségügyi Eszközláda rovat ebben a módszertani labirintusban segíti eligazodni a hozzáértő és a laikus olvasókat is.

A legújabb, 2023 szeptemberének elején megjelent számban a Dokumentációs Rendszer Analízis módszert ismerhetjük meg.

A sorozat korábban megjelent részei az alábbi minőségtechnikákat dolgozzák fel:

  • RACI Hatásköri Mátrix (Magyar Minőség XXXII. évfolyam 07. szám 2023. július)
  • Veszélyes-hibaok Elemzés (Magyar Minőség XXXII. évfolyam 06. szám 2023. június)
  • Elvárás Tábla (Magyar Minőség XXXII. évfolyam 06. szám 2023. június)
  • Változás-elemzés (Magyar Minőség XXXII. évfolyam 04. szám 2023. április)
  • SIPROC-Modell (Magyar Minőség XXXII. évfolyam 03. szám 2023. március)
  • Minőségköltség-elemzés (Magyar Minőség XXXI. évfolyam 12. szám 2022. december)
  • Ok-Hatás Mátrix (Magyar Minőség XXXI. évfolyam 11. szám 2022. november)
  • Célmeghatározás értékelése (Magyar Minőség XXXI. évfolyam 10. szám 2022. október)
  • Fejlesztési lehetőségek generálása (Magyar Minőség XXXI. évfolyam 08-09. szám 2022. augusztus-szeptember)
  • Folyamatkritikusság-elemzés (Magyar Minőség XXXI. évfolyam 07. szám 2022. július)
  • Értéklánc-elemzés (Magyar Minőség XXXI. évfolyam 05. szám 2022. május)
  • Megtermelt Érték Modell (Magyar Minőség XXXI. évfolyam 06. szám 2022. június)
  • Affinitás diagram (Magyar Minőség XXXI. évfolyam 04. szám 2022. április)

Könnyűipari mérnökhallgatók a Kiscelli Múzeumban

Óbudai Egyetem Rejtő Karának első és harmad évfolyamos Könnyűipari mérnök hallgatói, Prokai Piroska mestertanár vezetésével, látogatást tettek a Kiscelli Múzeumban 2023. szeptember 15-án, a Kulturális Örökség Napjai alkalmából.

A kirándulás célja a múzeumban található nyomdatörténeti kiállítás megtekintése volt, de a látogatás során a hallgatók megismerkedhettek a múzeum történetével, gyűjteményeivel, időszaki és állandó kiállításaival is.

A Kiscelli Múzeum egyik állandó kiállítása a fővárosi nyomdászat 19-20. századi történetét mutatja be, olyan egyedülálló darabokkal, mint a budai Szentháromság-szobrot ábrázoló réz-nyomólap, az Egyetemi Nyomda betűkészlete, vagy a Landerer és Heckenast Nyomdából származó Columbia-nyomdagép, ami a 12 pont és Nemzeti dal nyomtatásáról ismert.

A nyomdaipar ebben az időszakban komoly átalakuláson ment át az első műhelyek megjelenésétől a nagy nyomdaipari vállalatok létrejöttéig. A magyarországi tipográfia múltja is látványos technikatörténeti emlékeket vonultat fel a Gutenberg-préstől egészen a Linotype-szedőgépig.

A látogatás során a hallgatók számos olyan információt szereztek, amelyek a szakmai fejlődésükhöz hasznosak lesznek. Megismerték a magyar nyomdászat történetének főbb állomásait, valamint a különböző időszakok jellemzőit.

A kiállítás remek lehetőséget nyújtott arra, hogy a résztvevők megismerhessék a magasnyomtatás anyagait és berendezéseit, láthassák a hagyományos gépészeti megoldásokat és testközelből tapasztalhassák milyen nehézségekkel járt a nyomtatás a Gutenberg-sajtó segítségével.

A hallgatók pozitívan értékelték a látogatást. Prokai Piroska mestertanár szerint a múzeumi látogatások fontosak a hallgatók képzésében, hiszen lehetőséget adnak arra, hogy a megszerzett korszerű ismereteket szakmatörténeti adatokkal is kiegészítsék. Mint kiemelte: ez fontos szerepet játszik a szakmai attitűd kialakításában.

A programot a hallgatók is sikeresnek és hasznosnak értékelték. Az egyik hallgató a látogatást követően úgy fogalmazott: „A látogatás nagyon hasznos volt. Megtanultam sok új dolgot a nyomdászat történetéről. A kiállításon látható eszközök ösztönöztek, és szeretnék tovább foglalkozni ezzel a témával.

Idén is ott voltunk a nyomdász szakma rangos versenyének zsűrizésén

2023. szeptember 5-e és 6-a között zajlott a Best Print Hungary verseny zsűrizése, mellyen évek óta a magyar nyomtatott kommunikáció legkiválóbb termékei mérettetnek meg. A zsűri a szakma ismert és elismert tagjaiból állt.

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézetéből Prokai Piroska mestertanár is részt vett a pályamunkák elbírálásában. Az évente meghirdetésre kerülő verseny kétnapos zsűrizése alatt 24 különböző cég, 114 db termékét egyenként három-három fő független zsűritag pontozta.

A verseny során a Best Print Hungary kategória díjjak különböző alkategóriába (könyv, periodika, reklám és marketing kiadványok, csomagolóanyag, digitális nyomatott termék, különleges kivitelű kiadványok, valamint biztonsági kiadványok) kerülnek kiosztásra.

A sikeres pályázók valamelyike a Best Print Hungary grafikai, nyomtatási illetve finishing nagydíjaira, továbbá a külső szakmai szervezetek (Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség, Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület valamint a Nyomtatott Kommunikáció Alapítvány) által felajánlott díjak valamelyikére is szert tehet.

A versenyre, Junior alkategóriában, diákok is pályázhatnak saját tervezésű és kivitelezésű nyomtatott termékeikkel.

A verseny ünnepélyes díjkiosztójára 2023.szeptember 28-án kerül sor a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület és a Nyomda- és Papíripari Szövetség közös rendezvényén.

Újra lendületben – Óbudai Egyetem Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézetének oktatói felkészültek az új tanévre

Bár a tantermek még üresek, de az RKK Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézetének oktatói már javában készülnek az új tanévre. Az intézet oktatási kínálata a nyomda-, csomagolás- és papírtechnológia, az informatika-multimédia és a minőségirányítási szakterületeket öleli fel.

Az oktatók a tárgyi tudás átadásán túlmenően arra is törekednek, hogy hallgatóikat a gyakorlati életben is sikeresek legyenek. Ennek érdekében szorosan együttműködnek a hazai és nemzetközi nyomdai, csomagolási és papíripari vállalatokkal.

Az intézet oktatóinak célja, hogy hallgatóik olyan szakemberekké váljanak, akik a modern médiaiparban is megállják a helyüket. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztik oktatási módszereiket és tartalmaikat.

Népszerűek a gyakorlatorientált képzések

Az intézet oktatási kínálata, különösen a szakmérnök képzések egyre népszerűbbek a hallgatók körében. Ennek egyik oka, hogy a képzések gyakorlatorientáltak, és a hallgatók már a tanulmányaik során megismerkedhetnek a szakma valódi kihívásaival.

Az intézet egyik legnépszerűbb képzési programja a nyomtatott kommunikáció szakmérnöki képzés. A képzés során a hallgatók megtanulhatják a nyomtatott médiák tervezésének, szerkesztésének, nyomdai előkészítésének és előállításának alapjait.

A másik népszerű képzés a csomagolástechnológus szakmérnöki képzés. A képzés során a hallgatók megtanulhatják a csomagolóanyagok tulajdonságait, a csomagolóipari folyamatokat és a csomagolóanyagok tervezésének és gyártásának alapjait.

Új képzésként várja a jelentkezőket az intézet a Folyamatfejlesztő szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzésre is.

Szakmai gyakorlatok a hazai és nemzetközi vállalatoknál

Az intézet oktatói nagy hangsúlyt fektetnek a gyakorlati oktatásra. A hallgatók már a tanulmányaik során lehetőséget kapnak arra, hogy szakmai gyakorlatot végezzenek hazai és nemzetközi vállalatoknál. A gyakorlatok során a hallgatók betekintést nyerhetnek a szakma valódi kihívásaiba, és olyan tapasztalatokat szerezhetnek, amelyek később a munkaerőpiacon is előnyükre válnak.

Kutatói projektek

Az intézet oktatói aktívan részt vesznek a kutatásban is. A kutatási projektek során az oktatók új tudományos eredményeket érnek el, amelyek hozzájárulnak a szakma fejlődéséhez.

A kutatási eredmények az oktatásban is hasznosíthatók, így a hallgatók a legújabb tudományos eredményekkel ismerkedhetnek meg.

Végső cél: a hallgatók sikeres karrierje

Az intézet oktatói elkötelezettek abban, hogy hallgatóik sikeres karriert érjenek el. Ennek érdekében mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hallgatók a lehető legmagasabb szintű szakmai tudást és gyakorlati tapasztalatot szerezzenek.

Sikeresen záróvizsgázott az első csomagolástechnológus és nyomtatott kommunikáció szakmérnök és szakember évfolyam a Rejtő Karon

Kiemelkedő eredmények születtek az Óbudai Egyetem Rejtő Karán a Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet által szervezett csomagolástechnológus szakmérnök és szakember, valamint nyomtatott kommunikáció szakmérnök és szakember szak záróvizsgáin.

Dr. habil. Koltai László a képzés indítása kapcsán úgy fogalmazott: „A nyomda és csomagolóipar mindenhol kiemelt szerepet játszik a modern gazdaságokban. A technológiai és anyagtudományi fejlesztések és a korszerű termek előállításhoz elengedhetetlenek a képzett szakemberek a csomagolóiparban és a nyomdai szolgáltatások területén is. Egyetemünk Rejtő Kara az országban egyedülálló módon, komoly szaktudással és nagy hagyományokkal rendelkezik a csomagolóipar és nyomdaipar területén, így időben képes volt reagálni a felmerülő munkaerőpiaci igényekre.”

A hiánypótló szakirányú továbbképzéseket 2021-ben indította az Intézet, melyek első generációs végzősei idén nyáron adtak számot tudásukról a záróvizsga bizottságok előtt. Az egyik legfontosabb képzési cél az volt, hogy a szakmérnökök képesek legyenek felismerni az iparág legújabb trendjeit és technológiái irányait, valamint innovatív megoldásokat tudjanak találni a kihívásokra, de emellett munkájuk során vegyék figyelembe az esztétikát, a funkcionalitást és a fenntarthatóságot is.

Az idei záróvizsgák során a 17 hallgató mutatta be a három szemeszter során megszerzett gyakorlati tudását és tapasztalatait összegző diplomamunkáját. De a végzősök számot adtak elméleti szaktudásukról is.

A két vizsgabizottság az Egyetem oktatóiból és a nyomda- és csomagolóipar elismert szakembereiből és vezetőiből állt, akik a diákok részletes szakmai prezentációit és projektmunkáit értékelték. A vizsgák során a diákoknak az iparágukkal kapcsolatos szélesebb körű szakmai ismereteket is be kellett mutatniuk.

Nagy Miklós vizsgaelnök, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára az eredmények kapcsán úgy fogalmazott: „Kiemelten fontos a magyar gazdaság és a csomagolóipar számára a jól felkészült és korszerű ismeretekkel rendelkező szakember, mivel a technológia és a gazdasági és társadalmi környezet változásaira okosan és hatékonyan kell reagálnunk. Ehhez pedig tudásra és kreativitásra van szükség.”

Kerekes Imréné vizsgaelnök, a Debreceni Egyetem címzetes egyetemi docense is elismerte a hallgatók felkészültségét és kiemelte a dolgozatokban bemutatott innovatív megoldásokat. Úgy fogalmazott: A záróvizsgák kiemelkedően magas színvonala és a hallgatók kiváló teljesítménye alapján az Óbudai Egyetem Rejtő Kara méltán lehet büszke nyomda és csomagolóipari mérnökök képzésére.”

A bizottságok elnökei egyetértettek abban, hogy az eredmény nagy mértékben hozzájárul a vállalkozások és az ipari szektor számára elérhető tehetséges és kreatív szakemberek növekvő számához.

Prof. Dr. Horváth Csaba címzetes egyetemi tanár a nyomtatott kommunikáció szakmérnök és szakember szak vezető tanára és Tiefbrunner Anna címzetes egyetemi docens a csomagolástechnológus szakmérnök és szakember szak vezető tanára is gratulált a végzős hallgatóknak az elért eredményekhez. Köszöntő beszédükben úgy fogalmaztak: „Arra ösztönözzük önöket, hogy vigyék előre a nyomda és csomagolóipart, és legyenek aktívak a gazdaság és a társadalom jövőjének megteremtésében is.”

Gratulálunk végzőseinknek kiemelkedő eredményeikhez!