Büszkék vagyunk – Prokai Piroskát a Méditechnológiai és Könnyűipari Intézet munkatársát jelölték a Kopp-Skrabski-díjra

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén is meghirdette a Kopp-Skrabski-díjat, amely a családokért és közösségekért végzett kiemelkedő munkát ismeri el.  A Mozgalom a Tudományos Kopp-Skrabski díját azzal a szándékkal alapította, hogy azon magyar kutatók, akik a család témakörével bármilyen kontextusban foglalkoznak tudományos munkásságuk során, és teszik ezt magas színvonalon, részesülhessenek ebben az elismerésben és a díjjal járó közfigyelemben is.

Az idei jelöltek között van Prokai Piroska, a Rejtő Kar mestertanára és az Óbudai Egyetem

Esélyegyenlőségi Bizottság – hallgatói ügyekkel foglalkozó albizottságának vezetője. A visszajelzések alapján Prokai tanárnő  bekerült a 35 év feletti kategóriában az öt szűkített listás jelölt közé, a szakmai zsűri többkörös előválogatása után. 

Prokai tanárnő elkötelezett nevelő. Kiváló szociális érzéke és megbízhatósága miatt 2003-ban felkérést kapott, hogy támogassa a fogyatékossággal élő hallgatókat az Egyetemen. Azóta folyamatosan tevékenykedik a fogyatékossággal élő hallgatók érdekében. Mintegy 10 évet kollégiumi nevelőtanárként dolgozott a Doberdó úti Kiss Árpád Kollégiumban, a diákokkal együtt töltve a mindennapjait. 2018 óta Patronáló tanárként igyekszik támogatni az elsőéves hallgatókat.

Gratulálunk a jelöléshez!

Mesterséges intelligencia a nyomdászatban- A MKI oktatójának előadása Zalaegerszegen

A zalaegerszegi „Print Meet” konferencián, 2023. november 9-én, Görgényi-Tóth Pál, az Óbudai Egyetem Rejtő Karának oktatója tartott előadást a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazhatóságáról a nyomdászatban és a nyomdászképzésben.

A hazai nyomdász szakma egyik legnagyobb éves seregszemléjének első napján több mint 170 résztvevő volt jelen a zalaegerszegi Mindszentyneumban. A második napon az Elanders Hungary Kft és a Helikon Nyomda Kft. látta vendégül az érdeklődőket. A szakmai programot tovább gazdagította, hogy a GPwA zöld minikonferenciáját és díjátadóját is a Print Meet rendezvényén bonyolították le.

Görgényi-Tóth Pál előadása során elmondta, hogy az MI számos területen nyújthat jelentős előnyöket a nyomdászatban. Kiemelte azt, hogy az MI segítségével automatizálhatók olyan feladatok, amelyeket jelenleg emberek végeznek, például a képfeldolgozás, a szövegellenőrzés és a színkorrekció. Ez jelentős költségmegtakarítást és hatékonyságnövekedést eredményezhet.

A jelenlévők megtudhatták, hogy az MI további új lehetőségeket teremthet a nyomdaipar számára, például új nyomtatási technológiák kifejlesztésével, vagy új nyomtatványok tervezésével, illetve az MI segítségével a nyomdászatok hatékonyabban tudják teljesíteni a minőségi és környezetvédelmi előírásokat is. Ezen lehetőségek az oktatás során is meg kell, hogy jelenjenek.

Az előadás végén az előadó arra biztatta a résztvevőket, hogy nyitottak legyenek az MI alkalmazására, mivel ez számos előnnyel járhat a vállalkozásuk számára. Úgy fogalmazott: „Az oktatás során arra törekszünk, hogy felhívjuk a hallgatóink figyelmét arra, hogy mindig körültekintően mérlegeljék az MI alkalmazásának előnyeit és kockázatait. Az MI hatékony alkalmazásához megfelelő szakértelemre és infrastruktúrára van szükség.”

A Zalaegerszegi Nyomdász Vándorgyűlésen megtartott MI témájú előadások fontos kérdéseket vizsgáltak, amelyek nem a jövő, hanem már a jelen számára jelentenek kihívásokat.

(Fotók: Matusek-Faludi Viktória)